OM azonosító: 031631
Nyilvántartási szám:10-0004-06
Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-0690
Bankovni Institut nyilvántartási száma:
OH-FRKP/1326-12/2007.
3300 Eger, Cifrakapu tér 24. Telefonszámok:
Tanulmányi osztály: 36/517-510
Kollégium vezető:36/313-435
Eger, Servita u. 28. Telefon: 36/313-128
www.eventus.hu
Iskolánk 2005. évtõl hivatalos ECDL vizsgaközpont. Elsősorban az itt tanuló diákok számára nyújt lehetőséget a vizsgák letételére. De természetesen külsõ jelentkezõket is szívesen fogadunk. További információkért és vizsgára jelentkezés ügyében készséggel fordulhat az alábbi elérhetőségen:
Cserediákok az Eventusban
Cserediákok az Eventusban
Az idei májusi hónap is úgy kezdődött, mint a tavalyi. Eljött a végzősök ballagása és a hétvégéje meghozta számunkra a rimaszombati diákokat. Idén május 6-án érkezett meg a 3 10-dik osztályos tanuló ( Henrietta, Gyula, Zoltán). Elhelyezésüket a Panzió épületében oldottuk meg. A fiúk külön szobát kaptak, míg Henriettát a 10 osztályos lányok közé helyzetük el. Már a megérkezésük napján hamar belopták magukat főleg a 10-es tanulók szívébe. A vendégek napi programja a 10 osztályosok témahetéhez igazodott. A délutánokat és a szabadidejüket a kollégiumi társak és a nevelőtanárok szervezték. Elmondásuk szerint nem volt unatkozásra lehetőségük, mert mindig valamilyen programon vettek részt. A kollégista lányok, már a megérkezésük napján megmutatták számukra városunk nagyobb nevezetességeit és egy fagylaltozással zárták sétájukat, hétfőn folytatták ugyanezt a túrát.
Kedden a nevelőtanárok kíséretében a „Cifra hóstya” történetével és utcáival ismerkedtek, majd a belvároson át az Érsekkerttel, a városi stranddal, a Törökfürdővel, a Dr. Agyagási Dezső gyógyparkkal és az Egri Makovecz. uszoda érdekességeivel lettek gazdagabbak. Szerdán újból a lányok szerveztek számukra vásárló körutat a városban. Csütörtökön a nevelőtanárok vitték őket a Marcipán múzeumba, ahol érdekességeket láthattak illetve ajándékokat vásárolhattak maguknak emlékbe. A nap zárása számunkra is a közös fagylaltozás volt. A hét szinte minden estéjén nagy beszélgetések színtere volt a kollégiumban a fiúk szobája és a kollégiumi társalgó. A lányok és fiúk mély barátságot kötöttek az egy hét alatt A mi kis csapatunk május 20-án indul szintén egy hétre Szlovákiába.
Felvételi regiszráció érettségi utáni szakképzésekhez
Bemutatjuk 2 éves OKJ-s szakképzéseinket:
Szakképzések bemutatása
Ideiglenes felvételi jelentkezéshez kattintson az alábbi linkre:
Felvételi jelentkezés érettségi utáni, 2 éves OKJ-s szakképzésekhez!

Jelentkezési határidő: 2012. április 30.
Módosítás: (2012. március 24. szombat, 11:58)
Pótfelvételi eljárás
Intézményünk 2012. május 2-11 között rendkívüli felvételi eljárást tart a következő szakokra:
- grafikus szakmai csoport (képgrafikus, általános festő, alkalmazott grafikus)
- animációs film készítő szakmai csoport (mozgóképi animációkészítő, alkalmazott fotográfus)
Jelentkezés módja a szülő által írt és az intézménybe benyújtott felvételi kérelem.
XXI. Országos Rajzverseny | Zirc | 2012
XXI. Országos Rajzverseny | Zirc | 2012
Az Eventus Művészeti Iskola diákjai újabb versenyen vettek részt. Ezen a nívós rendezvényen 32 Intézményből, 57 diák jelent meg. A mi iskolánkat három tehetséges fiatal képviselte:
Vincze Dóra, Gyóni Gergő és Szabó Dénes. Rajzi tudásukkal bebizonyították, hogy helyt tudnak állni egy ilyen erős/színvonalas mezőnyben is.
A verseny Zircen volt megrendezve, 2012. április 5-6-án. A két nap intenzív gyakorlati munkából állt. Az első napon Portré és Aktábrázolás, majd az utolsó napon Szabályos és
Szabálytalan formák megfogalmazása volt a feladat. A helyezéseket tekintve az 57 versenyző közül és saját korcsoportjukon belül: Gyóni Gergő 8., Szabó Dénes 9. és végül, de nem
utolsó sorban Vincze Dóra 29. helyezéssel zárta az Országos Rajzversenyt.
Dudás Krisztina
felkészítő rajztanár
Módosítás: (2012. május 03. csütörtök, 10:19)
Eventus az V. Országos Festészetverseny dobogóján
Eventus az V. Országos Festészetverseny dobogóján
2012. március 23-24-én került megrendezésre az V. Országos Festészetverseny. Idén a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Általános Iskola adta a helyszínt, mely egy kastélyszálló közelben lévő parkjával tette kellemessé a körülményeket. A verseny két napig tartott, ahol egy kötelező és egy szabadon választott feladatot kellett megoldani. Mivel 6 korcsoport volt, ezért a két feladat kiírása is változó volt. Az iskolából a két legnagyobb, az ötödik és a hatodik korcsoportból indítottak versenyzőket. Az ő kötelező feladatuk egész alak enteriőr megfestése volt. A második, a szabadon választható feladat három témakörből állt. Ezek a következők voltak: A zene világa, Egy választott irodalmi mű feldolgozása, vagy a kötelező feladat parafrázisának elkészítése. A verseny végeredménye: hatodik korcsoport: Csendes Lajos (12/ a) 1. helyezett, Vincze Dóra (12/b) 2. helyezett és ötödik korcsoport: Határ Attila (10./a) 2.helyezett. Ez úton szeretnénk nekik gratulálni az elért eredményekért.
Halász Noémi
felkészítő rajztanár
Módosítás: (2012. május 03. csütörtök, 10:16)
Megyei Kollégiumi Kulturális Napok
Megyei Kollégiumi Kulturális Napok
Először sikerült megrendezni megyei szinten a kulturális napokat a kollégiumok életében. A kezdete 2012. április 17 én 15 órakor volt a mi kollégiumunkban. A hivatalos megnyitón a kollégiumunk énekkara adott műsort és két diákunk verset mondott. Ezt követően a kollégiumok közötti barokk rajzversenyre került sor, ahol 9 csapat indult. A jó hangulatban zajló versenyre zsűrinek Dr. Mátyás Ferencnét, H. Szilasi Ágotát és Herczeg István tanár urat kértük fel. A verseny győztesének a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium csapatát hirdettük ki. A második helyezett az Egri Csillagok Középiskolai Kollégium lett, míg a harmadik helyet a Sancta Maria Gimnázium és Kollégium szerezte meg. A második napon az egri Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola és Kollégium rendezte meg a Spartakiádot, mely a kollégiumok közötti sportversenyeket takarja. A kollégiumunk is indított csapatban és egyénileg is játékosokat (futball, streetball, futás, távolugrásban). Kiemelkedő teljesítményként Kontra Zsófia 11/b osztályos tanuló és Suriny Balázs 10/a osztályos tanuló említhető. A harmadik záró napot az egri Kereskedelmi és Mezőgazdasági Középiskola és Kollégium rendezte. Ezen a megmérettetésen Kiss Gergő 11/b, Dencs Szilárd 11/a, Batho Anna 12/a, Kelemen Natália 10/b, Mérten Dávid 9/b osztályos tanulók indultak el egyéni illetve csoport kategóriában. A reményeink nem teljesültek teljesen, mivel nem minden kategóriában osztottak díjakat, de Kelemen Natália 10/b osztályos tanulónk a szóló ének kategóriában a harmadik helyezést megszerezte. Elmondhatjuk magunkról, hogy részt vettünk a szervezésben és szereplésben is aktívan és díjakat is kaptunk és osztottunk is.
Módosítás: (2012. május 03. csütörtök, 10:18)
Aktuális tanfolyamaink
Művészeti foglalkozások |
||
|
Művészeti foglalkozás ovisoknak, kisiskolásoknak |
r |
hetente 2 óra (havi 8) |
|
Rajz-festés felvételi előkészítő 13-14 éveseknek |
r |
hetente 2 óra (havi 8) |
|
Rajz-festés kezdő 6-12 éveseknek |
r |
hetente 2 óra (havi 8) |
|
Rajz-festés és művészeti szabadiskola középiskolás és felnőtt korosztály számára |
r |
kéthetente 4 óra (havi 8) |
2D / 3D tanfolyamok |
||
|
Térinformatika mindenkinek |
r |
kéthetente 4 óra (havi 8) |
|
Photoshop az alapoktól |
r |
hetente 2 óra (havi 8) |
|
Kiadványszerkesztés |
r |
hetente 2 óra (havi 8) |
|
3 ds Max az alapoktól |
r |
kéthetente 4 óra (havi 8) |
|
Karakter tervezése (Konceptrajzok készítése) |
r |
20 óra |
|
Karakter modellezése (Low poly és High poly modell készítése) |
r |
20 óra |
|
Karakter textúrázása (UVMap textúrák haszálatával) |
r |
20 óra |
|
Karakter animálása (Skin módosító használata, karakter csontozása) |
r |
20 óra |
|
3ds Max kezdő |
r |
20 óra |
Informatikai tanfolyamok (ECDL vizsgára felkészítő) |
||
|
1. modul (elmélet) |
r |
20 óra |
|
2. modul (Windows) |
r |
10 óra |
|
3. modul (WORD) |
r |
15 óra |
|
4. modul (EXCEL) |
r |
20 óra |
|
5. modul (ACCESS) |
r |
15 óra |
|
6. modul (PowerPoint) |
r |
10 óra |
|
7. modul (Internet) |
r |
5 óra |
|
Képszerkesztés modul |
r |
20 óra |
Módosítás: (2012. március 23. péntek, 08:48)
Beiskolázási tájékoztató a 2012 / 2013 tanévre |






